Szabad szobák foglalása

Érkezés:
Távozás:

SENSOLITE kezelések

SENSOLITE kezelések

A TALÁLMÁNY:

Az 1980-as évek elején egy fiatal magyar fizikus, Fenyő Márta és kutatócsoportja felfedezte, hogy a polarizált fény minden élő biológiai rendszeren stimulációs hatást fejt ki, ami a humán alkalmazás esetében jelentős mértékben serkenti a szervezet öngyógyító képességét. Ez elsősorban a polarizált fény sejtregeneráló, sejtműködést javító, harmonizáló hatásával magyarázható.

A feltaláló csapatával kifejlesztette és létrehozta az emberi szervezet kezelésére alkalmas, polarizált fényt kibocsátó lámpát. Az első terápiás készülék a magyar találmány alapján végül Svájcból indult el világhódító útjára, amely azóta orvosok, kórházak, rendelőintézetek, magánrendelők és magánszemélyek nélkülözhetetlen gyógyító eszközévé vált az egész világon. Ezt a gyógylámpát emberek milliói használják nagyon eredményesen. A korábban gyártható, polarizált fényt kibocsátó fényforrásokkal egy adott időpontban csak korlátozott felületeken lehetett eredményes kezelést végezni. Ezeket is nagyon sikeresen alkalmazták különféle bőrproblémák, sebek, ízületi gyulladások, sportsérülések, fejbőr- és hajproblémák esetében.


A LEGÚJABB FEJLESZTÉS: SENSOLITE

Az eddigi kutatások és eredmények fényesen bizonyították, hogy a lokális kezeléseken felül óriási új lehetőségek nyílhatnak meg a polarizáltfény-terápia előtt. A látványos lokális gyógyulások hátterében ugyanis a polarizált fény immunerősítő, vérkeringést fokozó, a sejtek oxigénellátását javító hatása áll, amely az utóbbi évek felismerései alapján most már egyetlen, viszonylag rövid időtartamú kezeléssel az emberi test teljes felületére kiterjeszthető, ezáltal a biológiai serkentő hatás gyorsan eljut a szervezet összes sejtjéhez és pozitív módon befolyásolja azok működését.

Az egész testfelület kezelésekor a polarizált fény - köszönhetően a körülbelül 1 cm-es behatolási mélységnek - a kapilláris ereken keresztül azonnal eléri a véráramot, így a vérkeringés segítségével a biológiai serkentő hatás is gyorsan jut el az emberi szervezet összes sejtjébe, létfontosságú szerveibe - például a szívbe, a májba, a gyomorba, a lépbe, a vesékbe, a belső elválasztású mirigyekbe, stb. -, és így fejti ki globális hatását annak teljes működésére.

Fenyő Márta eddigi tevékenysége és az elvégzett nagyszámú fénykezelés során rendkívül sok tapasztalatot nyert, részint a polarizáltfény-kezelés "hasznos mellékhatásaival", részint a felhasználói igények által diktált további fejlesztésekkel kapcsolatban. E kétféle tapasztalat abba az irányba mutatott, hogy nagyon nagy szükség mutatkozik az eddigieknél nagyobb testfelületek polarizált fénnyel történő kezelésére.

A találmány születésénél több tényező játszott fontos szerepet.

- Az elmúlt közel 30 év alatt végzett tudományos kutatások, melyek során alátámasztást nyert, hogy a polarizált fény jelentős immunstimuláló hatással is rendelkezik.

- Az elmúlt 18 évben a Bioptron Gyógycentrumban folyó gyógyító tevékenység során kiderült, hogy a polarizált fénnyel nem csak gyógyítani lehet a betegek sebeit, hajas fejbőr- és egyéb bőrproblémáit, hanem egyúttal - "hasznos mellékhatásként"- azt tapasztalták, hogy a fénykezelést követően javul a teljesítőképességük és az agyműködésük, jobb a közérzetük, csökken a szorongásuk és stresszes állapotuk.

- A kutatások során kezelt súlyosan beteg állatok a polarizált fény hatására sokkal élénkebbé váltak.

- Általánosan elfogadott tapasztalat, hogy az emberi immunrendszert a negatív környezeti hatások, a stressz, valamint a negatív lelki folyamatok is gyengítik. Ennek ellensúlyozására a mai életkörülmények és életvitel mellett kevés lehetőség és idő adódik.


Ismert és kísérletileg alátámasztott tény, hogy a polarizált fénnyel történő kezelésnek az immunrendszert serkentő hatása van, javítja a perifériás vérkeringést, a testfelületi és az alatta lévő szövetek anyagcseréjét, védettebbé teszi a szervezetet a stressz által okozott negatív következményekkel szemben is.

Az új találmány, a Sensolite az eddigi eljárásokkal szemben a test teljes felületén alkalmazza a polarizáltfény-terápiát. Amíg az eddigi terápiás eszközök elsősorban lokálisan fejtették ki hatásukat, addig a Sensolite különlegessége, hogy rövid idő alatt juttatja el a szervezet minden egyes sejtjéhez a polarizált fény létfontosságú gyógyító információit - legyen szó megelőzésről, gyógyításról vagy betegségből való felépülésről.
MIÉRT KÜLÖNLEGES A SENSOLITE?
A Sensolite-hoz hasonló komplex, a teljes testfelületre, valamint a szervezetre egyidejűleg sokféle pozitív hatást gyakorló módszert (amely a fent részletezett célok elérésére irányul) nem ismerünk.

 Forrás: www.sensolite.hu

-----